"Már az óvodában kialakult a szereplési vágyam" - Böröndi Bence válaszolt

2016-03-24 12:16, szinhaz.hu - Kultúra

A Színház- és Filmművészeti Egyetem prózai színész szakán végző hallgatóit bemutató sorozatában Böröndi Bencét kérdezte a 7óra7. A 7óra7 cikkéből: "Édesanyám elmondása szerint már az óvodában kialakult a szereplési vágyam. Volt egy anyák napi műsor, amelyet azóta is sokszor emleget, és amelyben tevékenyen közreműködtem: nem csak verset mondtam, de a társaimnak is súgtam, segítettem. Állítólag utána már azt mondtam otthon, hogy én színész leszek. Általános iskolában aztán már kisebb ünnepi műsorokat is összeállítottam az osztálynak, és volt egy helyi diákszínjátszó kör is, amelynek tagja voltam. Gimnáziumban több szavalóversenyen is részt vettem, ráadásul különféle nyelveken mondtam verseket. Sopronban nőttem fel és jártam iskolába, ott erős a német hatás, és így német nyelven is szavaltam, később angolul is kísérleteztem. Emellett egy évfolyamtársam anyukája csinált egy amatőr színjátszó csapatot, amihez rögtön csatlakoztam. Ezzel aztán eljutottunk Gyomaendrődre, ahol volt egy diákszínjátszó fesztivál és nyári tábor. Itt lettem igazán a színház szerelmese. A szépkiejtési versennyel úgy jártam, mint később az egyetemi felvételivel: háromszor futottam neki, s bár az első két alkalommal is bekerültem az országos fordulóba, csak harmadszorra lettem győztes, ahogy a Színművészetire is harmadszorra vettek fel" - mesélte Böröndi Bence. Fotó: SzFE, 7ora7.hu Ifj. Vidnyánszky Attila Liliomfijában Szellemfit játssza a Budaörsi Latinovits Színházban, a szerepéről a színész így beszélt: "Szellemfi szerepe konkrétan pofán vágott, nagyon jó értelemben. Többen mondták, hogy Szellemfi én vagyok. Ahogy haladt előre a próbafolyamat, úgy egyre jobban magamra ismertem benne. Jó humorú, szerethető bohócfigura. Ő a másodhegedűs, de azt mindent beleadva, szívvel-lélekkel csinálja. Persze nem ő a hős, nincs párja, szerelme sem, ő csak a segítője Liliomfinak, mégis egy erős mozgatórugója az előadásnak. (...) Fontos törekvésünk volt, hogy ne egysíkú komédiázás legyen. Vecsei Miklós Hasi, aki a szövegkönyvet írta, rengeteg utalást tett bele, idézeteket a Rómeó és Júliából, a Hamletből, a Cyranóból. Hangsúlyos, hogy nem egyszerű vásári komédiásokról van itt szó, hanem felkészült, komoly színészekről, akik nehezen élnek meg a művészetből. Nagyon áthallásos lett, amit Attila csinált: ez az előadás végeredményben rólunk, pályakezdő színészekről is szól, az ilyen helyzet minden szépségével és nehézségével együtt. Fő hajtóerejük a játszani akarás, a játék szeretete. Rám is jellemző, hogy szeretek nagyon odaadó lenni, kitárulkozni, és az összes energiámat rázúdítani a partnereimre." A közös munkáról Böröndi Bence elmondta, a fiatalabb Vidnyánszky nagyon maximalista, és ez a maximalizmusa az egész csapatra átterjed. "Hatalmas hőfokon pörgünk a próbákon. Van egy határozott elképzelése, ugyanakkor nyitott a mi javaslatainkra, nekünk is bőven hagy teret. Együtt alkottuk meg az előadás ízlésvilágát, ami egy komédiánál kiemelkedően fontos. A bemutató óta is folyamatosan próbáljuk, hozzáadunk és elveszünk belőle, tudatosan újítjuk. Most például bekerült a Színművészetire is, egy sokkal kisebb térbe, és ez az új helyzet új kihívásokkal szembesített minket, de sikerült megfelelnünk nekik. Nagyon jól együtt tudunk dolgozni. Én különösen Szabó Sebestyénnel, aki a címszerepet alakítja: folyamatosan hergeljük egymást, adjuk egymás alá a lovat. Vele már Attila előző munkájában, az Athéni Timonban is egy párost alkottunk. Mindig nagy esemény számunkra, amikor a Liliomfit játsszuk" - vallja a fiatal színész. A teljes interjú itt olvasható.

Tovább »