„A színházban mindig is a teljesség érdekelt” – Interjú a Marie Antoinette alkotóival

2016-02-21 09:00, szinhaz.hu - Kultúra

A Budapesti Operettszínházban már javában zajlanak a Marie Antoinette próbái. Lévay Szilveszter és Michael Kunze musicaljének magyarországi bemutatóját Kerényi Miklós Gábor rendezésében március 4-én tartják. A múlt héten hazánkban járt a zeneszerző egyik állandó munkatársa Bernd Steixner karmester, zenei vezető és dramaturgként dolgozó lánya, Alice Lévay, hogy tanácsaikkal, észrevételeikkel segítsék a társulat munkáját. Spilák Klára beszélgetett velük. Alice-szal elsősorban az édesapjával való munkakapcsolatról, az erős nőkről, színpadi energiákról és érzelmekről esett szó.. - A Marie Antoinette bemutatóját 2006-ban Japánban tartották, jelenleg Koreában játsszák. A musical Európa egy meghatározó, fontos történelmi pillanatában játszódik, a történet középpontjában valós tények és személyek állnak. Mit ért mindebből az ázsiai közönség? - Az ázsiai emberek nagyon érdeklődnek az európai, ezen belül különösen az osztrák történelem iránt. Ázsiában, elsősorban Japánban és Szöulban fiatalkorom óta sokszor megfordultam és tudom, hogy a két földrész múltjában több párhuzam is fellelhető, így talán érthető, miért nyűgözi le őket az európai történelem. Miután Japán felkérésre született a darab, a szövegkönyv és a zene az ő kultúrájukhoz igazodva, az ő történelmi ismereteikre építve született meg, mint ahogy minden más esetben is az adott ország közönségének igényeit figyelembe véve készül Lévay Szilveszter és Michael Kunze egy-egy új bemutatóra. Ez borzasztóan lényeges, hiszen a nézők csak ily módon tudnak azonosulni a történettel, így jöhet létre egyfajta érzelmi kötődésük a darabhoz. Nyilván máshol vannak a hangsúlyok Ázsiában, mint Európában, de nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy olyan rendkívül erős és általános emberi érzelmeket vonultat fel a mű a szerelemtől a féltésen át a gyűlöletig és a bosszúig, amik kontinensektől és időtől függetlenek. Alice Lévay és Lévay Szilveszter - Az édesapja legtöbb musicaljének főszereplői nők, gondoljunk csak az Elisabeth-re, a Rebeccá-ra vagy épp a Marie Antoinette-re. Hogy látja, mi lehet az oka? - Ez a papa lelkéből fakad. És a dologban az a legszebb, hogy ugyanígy van ezzel Michael Kunze is. Mindketten szeretik az erős nőket. Valahogy összeérnek a szálak a kettőjük élete és a történetek között, amikkel foglalkoznak. Talán véletlen, talán sorsszerű dolog ez, mint ahogy az is, hogy én először épp a Marie Antoinette kapcsán kezdtem együtt dolgozni velük, pontosabban Michael Kunzéval, aki a mentorom lett. Miután befejeztem a tanulmányaimat, az ő hívására mentem Brémába, ahol az európai premierre készültek. Ott ismerkedtem meg a zenei vezetővel, Bernd Steixner karmesterrel, és a koreográfussal, Doris Marlissal, akik mindenben támogattak. Alice Lévay és Bernd Steixner a Budapesti Operettszínházban: - Hogy tud együtt dolgozni az édesapjával? - Nagyon jól, igazán harmonikusan. A papa mindig boldog, amikor vele vagyok. Csak később tudtam meg, hogy Japánban mindig jobban sikerültek a megbeszélések, ha én is jelen voltam, mert természetesen a papának „jól” kell viselkednie, ha a lánya ott ül mellette. Sok örömet okoz a közös munka, nagyon büszke rám az apukám és boldog, hogy ugyanolyan nagy intuícióval, szívvel és odaadással végzem a dolgomat, mint ő. Michael pedig bízik bennem és ez nagy örömmel tölt el. Egyébként olyan az egész, mint egy családi együttlét, hiszen papa már negyven éve ismeri Michaelt, így szinte ő is családtag. - Miért az írást választotta és nem a zenét? - A színházban mindig is a teljesség érdekelt. A színpadon azt figyeltem, milyen a dramaturgia, az összkép, a színészek munkája. Ezért is egészítjük ki olyan jól egymást Bernd Steixnerrel: ő hallgatja és figyeli a zenekart, én a színpadra koncentrálok. Gyerekkorom óta egyértelmű volt, hogy ez az én utam. De jobb is, hogy így alakult, mert biztos vagyok benne, hogy néha lennének összezördüléseink papával. A jelenlegi négyesünk - papa, Michael, Bernd és én - azonban kiválóan tud együttműködni. Alice Lévay és Lőrinczy György főigazgató - Mennyire ismeri a Budapesti Operettszínház társulatát? - Egyelőre még kevéssé, de a próbák alapján nagyon pozitív benyomásaim vannak. Az Operettszínházban mindig tárt karokkal fogadnak minket és ez csodás érzés. Rettenetesen élvezem a próbaidőszak kezdetét, figyelni, ahogy elindul az alkotó folyamat. Borzasztóan örülök a nagy létszámú tánckarnak és zenekarnak, valamint a kiváló szólistáknak. Ma megnéztük A Szépség és a Szörnyeteg-et, fantasztikus volt azt látni, mennyi energia és szív van a produkcióban. Német nyelvterületen mindez mintha kicsit hiányozna, sőt egyre inkább eltűnni látszik. Óriási élményt jelent tehát az itteni színészek gazdag érzelmekkel és nagy emóciókkal teli játéka. - Milyen munkafolyamatokban vesznek most részt? - Amikor nincs külön zenei próba, Bernddel együtt veszünk részt a szcenikai próbákon. Ez azért különösen fontos, mert a Marie Antoinette-ből több színpadi változat is készült, ezért szorosan együttműködve kell kialakítanunk azt a végleges verziót, amit majd a magyar közönség láthat. Bernd a zenei oldalt figyeli, én pedig a szöveget. Ha valami feltűnik, megbeszéljük. Nagyon izgalmas ez a folyamat. - Milyennek hallja a magyarul megszólaló Marie Antoinette-et? - Sokat jártam Japánban és Koreában, rengeteg alkalommal láttam már az előadást, a szövegkönyv és a zene a fejemben van, így fel sem tűnik, hogy nem értem a magyar szöveget, a szívemmel és az intuíciómmal pedig tökéletesen követni tudom a történéseket. A nyelv ebben az esetben csak másodlagos kérdés. Bernd Steixner Bernd Steixner zenei vezetővel a Lévay musicalek sikerét próbálták megfejteni, beszéltek a közös munkáról, az átiratokról és arról, milyen dallamosnak találja a magyar nyelvet. - Miben látja Lévay Szilveszter musicaljeinek a sikerét? - Szilveszter több nagy slágert írt, számos filmzenét szerzett, azt is pontosan érzi és tudja, milyen az igazán jó színpadi zene. Muzsikájában fellelhetőek a pop és klasszikus zene elemei épp úgy, mint a zenés színházé vagy a filmé. Dallamai mindig szívből jönnek és erősen hatnak az érzelmekre. Ezért is szereti annyira a közönség a musicaljeit. Persze, mint minden jó komponistának, neki is megvannak a jellegzetes kézjegyei, muzsikája senki mással nem összetéveszthető. - Hogyan dolgoznak Szilveszterrel? Mennyi beleszólása van abban, hogyan szólalnak meg az előadás dallamai? - Természetesen valamennyi zenét Szilveszter írja, de nagyon konstruktív az együttműködésünk: meghallgatja a véleményemet, hogy én mit gondolok arról, hogyan hangozna esetleg ez vagy az a zenei motívum vagy hangszerelés jobban és sok esetben el is fogadja azt, ilyenkor változtat is a zenén. Természetesen minden egyes újabb bemutató esetén az adott színház lehetőségeihez és igényeihez igazodva kell átszabni a produkciót, ami kisebb-nagyobb változtatásokat jelent. Lényeges például a színpad nagysága, a zenekar létszáma, milyen hosszúak az átdíszítések. Ezeket az információkat mi gyűjtjük be számára, és ennek alapján ő gyúrja át a zenét. Lévay Szilveszter - Mi történt a ma esti próbán? - Marie Antoinette és Fersen duettjeit próbáltuk, beszéltünk a frazírozásokról, a zenei ívekről, kisebb ritmikai igazításokat is át kellett vennünk a nyelv miatt, hiszen minden fordításnál a zenét is igazítani kell az adott nyelven írt szöveghez. Ezekkel az apró finomságokkal foglalkoztunk. - Milyennek találja az itteni zenekart és a szólistákat? - Dolgoztam már Budapesten más produkcióval, más színházban és több ízben jártam az Operettszínházban is, de ténylegesen először veszek részt az itteni munkafolyamatban. Borzasztóan boldog vagyok, hogy itt nagy zenekar van, jó zenészekkel, ahogy egyébként ennek egy musical esetében mindig is lennie kellene. Sajnos egyre inkább az a tendencia, hogy spórolnak a zenekaron, ezáltal redukálódnak és gyakran elvesznek azok az érzelmi dolgok, amiket a zenének kellene közvetítenie. Ez nem jó irány. De szerencsére az Operettszínházban ez nem így van. Fantasztikusak az énekesek, ami szintén nagy öröm és nem mellékesen nagyon szeretem az énekelt magyar nyelv csengését, nagyon dallamosnak találom. Forrás: Budapesti Operettszínház

Tovább »