"A színház olyan, mint egy nagyító" - A miskolci Liliomban a Baltazár színszei is játszanak

2016-03-08 10:08, szinhaz.hu - Kultúra

A Liliom égi képeiben két társulat is feltűnik a Miskolci Nemzeti Színház színpadán. Felváltva játszanak majd az Utca-szak hátrányos helyzetű fiataljai és a Baltazár Színház értelmi sérült színészei az előadásban. Az 1998 januárjában alakult Baltazár Színház Magyarországon az egyedüli hivatásos színtársulat, amely értelmi sérült színészekből áll. A társulatot működtető alapítvány úttörő feladatot lát el azzal, hogy a fogyatékosságot háttérbe szorító és a művészi sorsot előtérbe helyező látásmóddal rendelkezik. Fotó: Gálos Mihály Samu Elek Dóra, a Baltazár Színház művészeti vezetője elmondta, sokan nem hinnék, ha az utcán találkoznának a csoport tagjaival, hogy valójában igazi művészek. - Csodálatos dolog a színház, hiszen aki tehetséges, annak képes megmutatni a szépségét, mint egy nagyító. Működésünk tizennyolc éve alatt tizenhét saját előadást készítettünk, de ez az első alkalom, hogy egy másik színház munkájába bekapcsolódunk. Szabó Máté rendező keresett meg ezzel az ötlettel. Éreztem, hogy ez szívügye, és minden akadályt leküzdve megoldotta, hogy benne lehessünk az előadásban. A színészek rendkívül boldogok voltak, nagyon élvezték az itteni munkát, ezért köszönöm Máténak ezt a makacs szeretetet - mondta el Elek Dóra. Fotó: Gálos Mihály Samu - Meglepetés volt számukra is a felkérés, hiszen csak akkor szóltam nekik erről a lehetőségről, amikor már biztos volt, hogy tudunk jönni. A próbafolyamat mechanizmusát már ismerik, hozzá vannak szokva az improvizációhoz is, így könnyen fel tudták venni a próbák fonalát. Korábban már többször is játszottunk Miskolcon, legutóbb decemberben a Graffalót - tette hozzá a művészeti vezető. Fotó: Gálos Mihály Samu Erdős Balázs, a Baltazár Színház színésze alakítja az egyik égi rendőrt. Balázs kertész szeretett volna lenni, elvégezte az iskolát, és el is tudott helyezkedni ebben a szakmában. A családja hallott a Baltazár Színházról, ők beszélték rá, hogy próbálja ki magát színészként. Azóta is a társulat tagja. A premier előtt elmondta, nagyon jól érzik magukat Miskolcon, a kollégákkal is gyorsan összebarátkoztak. - Nagyon kedves velünk mindenki, pedig senkit nem ismertünk a színészek közül. Máhr Ági, aki a Fogalmazó szerepét játssza, viszont ismert minket, kiderült, hogy több produkciónkat is látta - mesélte a színész. - Szerintem Szabó Máté nagyon jó rendező. Mindig nyugodt, türelmes volt velünk, ha hibáztunk, akkor sem jött ki a sodrából, csak szólt, hogy ezt vegyük újra. Nagyon jól sikerült a főpróba is, ezért nem izgulok, pedig minden új előadás előtt szoktam. Annyit próbáltunk, hogy tudom, mi a dolgom, most itt az ideje megmutatni mindannyiunknak, hogy a többi színésszel is ugyanúgy tudunk dolgozni, és tudunk egy jó színdarabot csinálni - tette hozzá. Miskolci Nemzeti Színház

Tovább »